Lovasiskolánk csapata
A Stella Lovasiskola nem létező fogalom lenne, ha nem fog össze egy csapat elszánt lovas!
Mint névadó és alapító szeretnék bemutatkozni, de csak Szüleim után, akik támogatása nélkül sehol nem lennénk! Gyerekkori álmom váltották valóra, sokszor erőn felüli kitartásukkal, anyagi és fizikai segítségnyújtással!
Apa keze nyoma rajta van minden lerakott téglán vagy beütött szögön, mindent ő készített, anya pedig mindenkor, mindenben támogatott minket.
Szabó Sándor, lovardavezető és oktató
Édesapám, Szabó Sándor főállása mellett a lovarda vezetője, ő felelős leginkább a lovak testi-lelki épségéért. Nagy szakértelemmel figyeli mindennapjaikat és nagy gonddal látja el a napi teendőket, ezen felül helytáll rendkívüli esetekben is!
Szakmailag lovasedző képzése részben megszerzett, így a lovasok oktatásában, a lovarda vezetésében és táborok szervezésében egyaránt részt vesz.
Szabó Anett, lovardavezető és lovas sportoktató
Engedjétek meg, hogy én is bemutatkozzam: Szabó Anett vagyok, lovasoktató és lovardavezető. 2017 őszén sportoktató lettem lovas szakágon.
2019-ben megalapítottam a Stella Lovasiskolát, miután kellő tapasztalatot szereztem más lovardákban. Több helyen jártam és tanulmányoztam a lovasiskolák mindennapjait.
Rendkívüli alkalomnak éreztem, hogy a várandósságom alatt, ami egyébként is itthon töltött idő lett volna, kiváltsam a vállalkozói engedélyem (2019. 05. 02.) és lovasokat vállaljak saját lovainkon, kik a lovasiskolára lettek hivatottak. Belevágtam egy pályázatba is, elkészítettem az üzleti tervem, és végül megnyertem, így sokkal könnyebb volt az elindulás.
Már ebben az évben is tudtam tábort szervezni, szép számban voltak lovasaim, és egyre nagyobb volt az érdeklődés a lovas szolgáltatásaink iránt. Jelenleg is oktatok és a lovarda gazdasági ügyeit igazgatom.
Miklósvári Tamás
A haladó lovasaink sem maradnak versenyzésben és nagy kategóriában tapasztalt edző és pályaépítő nélkül: bemutatom nektek Miklósvári Tamást, akire minden időben számíthatunk az ugró edzéseken!
???Csak dióhéjban az élet útjáról, amit megírni is izgalmas annak ellenére, hogy már sokadszorra hallom, hiszen Tamást már kicsi gyerekkorom óta ismerem, elismerem és tisztelem, legfőbb szakmai tanácsadóm.
Fodor Gabriella, versenyző tanuló
A lovasiskola első versenyző lovasát is bemutatom nektek: Fodor Gabriella Katyvel jutott el 70-80 cm szabadidős versenyre 2020-ban, ahol 2. helyezést értek el!
Tengely Luca, tanuló
Továbbá nagyon sokat készült Tengely Luca a csikókkal, Rónával és Rubennel 2020-ban annak reményében, hogy 2021-ben végre versenypályára lépjenek.
Szeretettel gondolok első bértartóinkra, barátainkra – kik a mai napig sok áldozattal a távolság miatt, de kitartanak mellettünk.
Állatorvosainkra, barátokra, akik segítenek minden időben és szívügyük a lovarda!