Babalovaglás

Babalovaglás 2-5 éves korig

Rövid foglalkozás, ismerkedés a lovakkal és pár kör tétele lóháton. Egész fiatalon, akár már babakorban elkezdhető a lovakkal való ismerkedés, majd kicsit később a lovak mozgásának megismerése is, melynek különböző jótékony hatásai vannak.

A lovaglás ugyanis fejleszti az egyensúlyt, a mozgáskészséget, ritmikát, a szimmetrikus mozgást, és még a beszédkészséget is segíti!

Kezdő lovasoktatás

6 éves kortól futószáras oktatás. A foglakozás a lovaglás alapjainak elsajátításáról szól. A sok torna- és egyensúlyfejlesztő gyakorlat végeztetésével a lovagláshoz szükséges izmok megerősítése és a stabil ülés kialakítása a cél! 

Futószáras oktatás
Voltige lovaglás

Voltige, azaz lovastorna oktatás

Különböző tornagyakorlatok gyakorlása lóháton. A megfelelő egyensúly és izomzat megerősítése után, kizárólag 6 éves kortól végezhető. Maximum korhatár nincs, viszont a maximum súlyhatár 40 kg! 

Futószáras bemutatás címen szabadidős versenyekre való felkészítés megfelelően képzett lovakkal biztosított szinttől függetlenül!

Középhaladó lovasoktatás

Középhaladó lovasaink már a szabadon történő mozgást tanulhatják a lóval. A biztonságosan bekerített lovaglópályán önállóan tanulják a ló irányítását lovardai alakzatok (patanyomfigurák) gyakorlásával. A négyszögben való közlekedés szabályait is megtanulják, felkészülvén az osztálylovaglásra.

Díjlovagló programok betanulásával méginkább összetetté válik a lovaglás, ami már igazi próbája a koncentrált figyelemnek! A program begyakorlása után akár szabadidős versenyekre való felkészítés is biztosított!

Kezdő lovasoktatás
Osztálylovaglás

Osztálylovaglás haladóknak

A haladó lovasok egyszerre többen lovagolnak, ismerve már a lovardai alakzatokat, stabil üléssel és az osztott figyelem készségével hajtják végre az oktató által megadott feladatokat. Patanyomfigurák lovaglása, cavalettin való áthaladás, a lovasiskola minden alapszintű feladatait megtanulva a lovasok díjlovaglás és díjugratás alapjaival ismerkedhetnek, kisebb akadályokon ugrathatnak.

Igény szerint díjlovagló szabadidős versenyekre való felkészítés is biztosított!

Ugróedzés

A megfelelő tudásszintet elérő lovasok továbbléphetnek a díjugratás világába. Ezek a legmagasabb szintű edzések, amin lovasiskolánkban a tanulók részt vehetnek.

Igény szerinti rajtengedély-vizsgára és díjugrató versenyekre való felkészüléshez minden szükséges követelmény biztosított iskolánkban: megfelelően képzett ugrólovak, akadálypark, felszerelés, lószállító és a szakszerű felkészítéshez edző!

Ugróedzés
Tereplovaglás

Tereplovaglás

A hobbilovasoknak is van szervezett kikapcsolódás: csodálatos vidéken tereplovaglási lehetőség, miközben lóhátról megtekinthető Jászárokszállás történelme.

A Mátra lábánál a közeli alföldi messzenyúló sík szántók, kaszálók, erdők, földutak csodálatos élményt nyújtanak!

Többféle táv és útvonal választható.